A hold királykisasszonya
Messze fent az égen, ahol a csillagok ezüstös fénnyel ragyognak, élt egyszer egy különleges királykisasszony. Luna volt a neve, és ő volt a Hold egyetlen gyermeke. Hófehér haja úgy ragyogott, mint a holdfény, ruhája pedig ezüstös csillogással sziporkázott, mintha millió apró csillag díszítette volna.
Luna magányos volt odafent. Bár édesapja, a Hold minden éjjel beragyogta az eget, és a csillagok is kedvesen pislogtak felé, a királykisasszony vágyott valaki olyanra, akivel játszhat és beszélgethet. Esténként gyakran üldögélt kedvenc holdfelhőjén, és onnan figyelte a Földet, ahol gyerekek játszottak, nevettek és vidáman szaladgáltak.
Egy este különös dolog történt. Miközben Luna a Földet nézte, észrevett egy kislányt, aki egy távcsövön keresztül épp az eget kémlelte. Lilla – mert így hívták a kislányt – minden este kiült a kertbe, és a csillagokat figyelte. Luna integetett neki, és legnagyobb meglepetésére Lilla visszaintegetett!
“Édesapám,” fordult Luna a Holdhoz, “lemehetnék egyszer a Földre? Csak egyetlen éjszakára!” A Hold először aggódott, hiszen még soha nem engedte el egyedül a lányát. De látva Luna szomorú szemeit, végül beleegyezett. “Egy feltétellel,” mondta. “Hajnalhasadás előtt vissza kell térned, különben örökre a Földön maradsz, és soha többé nem ragyoghatsz itt fent velem.”
Luna boldogan készülődött a nagy utazásra. A csillagok segítettek neki egy különleges holdsugár-hidat építeni, amin lesétálhatott a Földre. Magával vitt egy apró holdkövet is, ami világított a sötétben, hogy megtalálja a visszautat.
Amikor végre földet ért Lilla kertjében, a kislány már várta őt. Azonnal összebarátkoztak, és elkezdődött életük legcsodálatosabb éjszakája. Lilla megmutatta Lunának a virágokat, amelyek éjjel nyílnak, együtt hallgatták a tücskök koncertjét, és még egy bagollyal is beszélgettek, aki nagy bölcsen tanácsokat osztogatott nekik.
Luna még soha nem érezte magát ilyen boldognak. Lilla megtanította neki a földi játékokat: fogócskáztak, bújócskáztak, és még egy titkos bázist is építettek a kert végében álló öreg fűzfa alatt. Luna cserébe megmutatta Lillának, hogyan lehet holdpor-virágokat rajzolni a levegőbe, amelyek ezüstösen csillogtak, mielőtt szertefoszlottak.
Az idő azonban gyorsan szaladt, és Luna majdnem megfeledkezett édesapja figyelmeztetéséről. Az ég keleti részén már halvány rózsaszín csíkok jelentek meg, amikor Lilla észrevette az első hajnali fényeket. “Luna, nézd! Mindjárt felkel a nap!” kiáltotta ijedten.
Luna pánikba esett. Gyorsan elővette a holdkövet, ami halványan világított a hajnali derengésben. Szomorúan búcsúzott el új barátnőjétől, és futni kezdett a holdsugár-híd felé. A híd már halványodott a közelgő napfelkeltében.
“Várj!” kiáltotta Lilla, és Luna után szaladt. “Találkozunk még?”
Luna megállt egy pillanatra, és visszamosolygott. “Minden teliholdkor lenézek rád, és ha integetsz, tudni fogom, hogy még mindig barátok vagyunk.”
Épp időben ért vissza az égbe. Ahogy az utolsó lépcsőfokra lépett, a nap első sugarai megjelentek a horizonton, és a holdsugár-híd szertefoszlott mögötte.
Azóta is, minden teliholdas éjszakán, ha figyelmesen nézel fel az égre, láthatod, ahogy Luna integet a felhők közül. És ha egy kislány visszainteget neki a kertből, Luna arca felragyog a boldogságtól, ezüstös fénybe borítva az egész éjszakai égboltot.
Most pedig, ha éjszaka felnézel az égre, és látod, hogy különösen fényesen ragyog a Hold, biztos lehetsz benne, hogy Luna épp egy földi barátjával osztja meg titkos mosolyát. Mert a barátság varázslatos köteléke még a Hold és a Föld közötti távolságot is képes áthidalni.
Az emberek azóta mesélik ezt a történetet gyermekeiknek, és ha nagyon figyelsz, te is észreveheted néha azt az ezüstös csillogást, ami nem is a Holdtól, hanem Luna királykisasszony ruhájától származik, amikor épp táncra perdül odafent az égi palotában, boldogan emlékezve arra a csodálatos éjszakára, amit a Földön töltött legjobb barátjával, Lillával.
És ha néha magányosnak érzed magad, csak nézz fel a Holdra – Luna királykisasszony mindig ott van, és vigyáz minden gyermek álmára, különösen azokéra, akik szeretik a csillagokat figyelni az éjszakai égbolton.
